| Katatonia - Night is the New Day (Lemezélmény) |
 Szerencsére vége az uborkaszezonnak és jobbnál jobb bandák bújnak elő több év csend után egy új lemezzel, biztosítva az életjelet, melyet sokan várnak már. A Katatonia pedig a várólistások élvonalába tartozott, hisz a gótikus beütéssel bíró depresszív metál stílus egyik legütősebb aduásza a 2006-os, lenyűgöző The Great Cold Distance után végre új lemezzel tért vissza, hogy újra elsüllyesszen minket a tökös riffekkel körülölelt melankóliába. Akkor süllyedjünk hát.
Sajnos (vagy nem sajnos) én későn kapcsolódtam be a Katatonia történetébe, és csak hírből tudom, hogy a fiúk nem pont ilyen zenével kezdték a pályafutásukat, hanem egy amolyan domm/dark/deathmetállal pusztították a hallószerveket. Azért nem bánom annyira, hogy nem ismertem ezt az oldalukat, mert nem is az én világom, és ha akkor rakják elém, egy életre elkerülöm a Katatonia nevet, de amit mostanában játszanak, az nálam nagyon rendben van. A tiszta énekkel operáló, lassú, pszichedelikus részekkel, harapós riffekkel jól megrakott, metálzene kincs a füleimnek. A The Great Cold Distance volt az a lemez, amitől tényleg lepetéztem, ezért az átugrandó léc nagyon magas lett. Csak miattuk mentem el a Hegyaljára 2 éve, hogy élőben is megtapasztaljam azt a profizmust, amit a lemezen hallottam. Lehengerlő koncertben volt részem, így most kicsit félve is kezdtem bele a Night is the New Day-be, viszont nem tudom, mi táplálta a félelmemet. Populárissá biztos nem kurvul el, az alapokhoz nem hinném, hogy visszatérnek, de akkor mit fosok? Semmit. A banda nem hazudtolta meg magát, méltó folytatása lett ez a lemez annak, amit 2006-ban bemutattak. Hangzásban, érzésben, hatásban, hangulatban szinte ugyanazt nyújtja, mint az előd. Egy dolog van, ami nekem egy kicsit csalódás, a jó kis matekos, éles riffek számának csökkentése. Pedig az indító Forsaken kezdése kaján vigyort csalt az arcomra (meg egy kis pisit a gatyába), bitang erővel bokszolt gyomorszájon.
Talán ez a legnagyobb csalódás, amennyi torzított gitár maradt, az rendben van, ám ez akkor is KEVÉS, na. A zenei részben semmi kivetnivaló nincsen. Intelligens, nagyon precíz, átgondolt panelekből épül fel. Minden váltás puhakönnyű és élvezetes, nem lehet azt mondani semmire, hogy az nem illik a helyére, így aki igényességre vágyik, annak sem kell elmenni az album mellett, meg fogja találni benne azt, ami neki kell. Csak az a szép ződ gy… gitár, az hiányzik nagyon. Jut eszembe, mostanában azt vettem észre, hogy elég sok zenekar kezdi a Meshuggah által tökélyre csiszolt robotmetál riffeket előnybe részesíteni. Na, a Forsaken is ilyen. Nekem egyből a „mesügék” Future Breed Machine száma ugrott be, bár lehet csak a pulzáló effekt miatt, de ezzel nem azt akarom mondani, hogy a katatónok nyúlnak, nem hinném, hogy rászorulnak, csak ez így most jött. A következő The Longest Year már jobban lehúz a mélybe a hömpölygő depresszív hangulatával. Itt vehetjük még észre a másik változást, ami a szintetizátor előtérbe kerülése. Persze csak képletesen, mert azért nem lett sampler-orientált, de a háttérben stabil helyet foglalva kíséri végig a nótákat. Ez mélyebb, borongósabb hangulatot adott az új szerzeményeknek, amit még néhol vonósokkal is nyomatékosítnak, bár ha ez váltotta le a keményebb részeket, akkor nem feltétlen tartom jó ötletnek, de lehet, ezzel nagyobb körben elterjedhet a zenéjük, ez viszont már nem hátrány. Azért nálam kicsit több gitározással madarat fogathattak volna ezzel a koronggal, már ha azt nézem, hogy Jonas Renkse énekes, ha lehet még tisztábban, és szebben énekel, mint eddig. Dallamai nem merülnek ki csak a totál depresszív hangulat terén, hanem hihetetlen nagy és érzelmes momentumokat hallhatunk tőle, ilyen például az Idle Blood című szám. Ez szinte ellentéte a mély érzelmű témáknak, ettől inkább nagy levegőt vesz az ember és megnyugszik, és ez az, amit az ember zenében keres: érzéseket.
A lemez végére már egy kicsit túl is „éreztem” a dolgokat, mert egy picit ellapult és le is nyomott ez a sok mélabú, de ennek ellenére egy nagyon szép album lett a Night is the New Day. Személy szerint nekem sokkal jobban tetszett a The Great Cold Distance a metálosságossága (ez de szép szó) miatt. Szerencsére a Katatonia is abba a halmazba kerül, akik egy nagyon profi és nevükhöz méltó alkotással tértek vissza. Öröm volt hallgatni, öröm volt átélni, mi kell több? (bár az a kurva gitár…)
Pontozás 8/10
Tracklist:
1. Forsaker
2. The Longest Year
3. Idle Blood
4. Onward Into Battle
5. Liberation
6. The Promise Of Deceit
7. Nephilim
8. New Night
9. Inheritance
10. Day & Then The Shade
11. Ashen
12. Departer
http://www.katatonia.com/
sizmæl
|
|
|
|
|
|
|
| |
|
