Fancsali pofával belekezdtem a LéleKzetbe, és első nekifutás után bekövetkezett az, amitől féltem, rettegtem, mint mikor az ember kezdi felismerni, hogy a saját neméhez vonzódik. Hallottam a gondolatom, amint azt mondja: "Ez annyira nem is szar, hé". Félreértés ne essék, nem fogja sűrűn látogatni a lejátszómat, sőt semennyire, nem bírom én a divatfost egyáltalán, szóval hegyes köveket és olvasztott ólmot félrerakni, de nem köphetem annyira szemen, mint a tokiós gyíkokat. Már csak azért sem, mert itt szikráját sem találjuk a gépies szarságoknak, bár itt-ott akad, de ez kell is a mai trendi gitárzenébe. Itt javarészt élő hangszeres játék van, és ebből is az elfogadható fajta. Ez emeli ki nekem a sárból a produkciót. Hallatszik, hogy nem egy összetákolt banda, hisz ezelőtt pár éve még a Prosectura és a Macskanadrág mellett tolták a punkot serényen, tehát van lenti körökben szerzett tapasztalatuk is. Eztán tértek át a dallamosabb zenék írására, és az első videójukra rácsapott a Viva, mint gyöngyi a takonyra (az biztos, hogy nem a zene, hanem a félrenyalt háré miatt). Az egész renomét pedig SzabóZé nyáltermesztő kisiparos baszta el, mihelyst divatmajmot faragott belőlük. Főleg Tomiból (szerintem a többinek a nevét sem tudja senki), hisz egyből egy gyalázatos Viva-valóságshow szereplője lett, és zsűrizik egy hasonlóan buta műsorban is. Szó se róla, remekül látja el a frontember szerepét, és simán bemegy egy bajor jódlis gönc, fehér kontaklencse kombóban egy ilyen agyzsibbasztásra, elhitetve azt, hogy ő így öltözik, meg ezt szereti, közben csak egy sima pojáca, és így nagy reklámot vág a bandának, a többinek meg nagyon nem kell csinálni semmit a hangszerek zörgetésén kívül. Azon kívül simán vállal duetteket olyan szörnyekkel, mint Tóth Gabi (vagy Gábor, fasz se tudja már), aki azt sem tudja (vagy azt sem tudják a sztájlisztok), melyik külföldi sztárra hasonlítson éppen. Utoljára, ha jól láttam egy arapapagáj és egy vashiányos vombat keresztezésénél álltak meg egy kis Pink beütéssel keverve. A lemezen is a leggyengébb és legrosszabb szám az "Ami szívemen, a számon" című dal, mivel ebben is a fent említett rémmel közösködnek. Ebből készült az új videójuk is. A többi szám pedig alapjában véve lendületes, fiatalos és hallgatható. Sok helyt ismerős momentumokba is botlunk, amiket alapjában véve jól építettek bele a zenébe. Néhol Muse-szerű, néhol metálos megoldásokkal is találkozhatunk, sőt még igazi metalcore hatású témák is felvillannak néhány másodperc erejéig. A hangzás is rendben van, a gitárok különösen tetszettek. Így inkább hasonlít a My Chemical Romance-ra, mint bármely műemós divatförmedvényre, csak kicsi az ország és kevésből kell cirkuszt szervezni. Tomi dallamai is rendben vannak, és pozitívumként kell felhozni, hogy van hangja. Azért néhol túlerőltetett az ének, és itt azt hiszem, érvényes lesz „a kevesebb több” mondás. Szövegileg sok meglepetés nem ér senkit, szerelem, fájdalom, világmegváltás, csivavatenyésztés, kiscsajok megrontása, lázadás (egyszer azt is mondja, hogy szar, jobb lesz vigyázni), szóval a szokásos. Tényleg nem lenne ezzel nagy baj, bár nem is egy nagy vaszisztdasz, de sajnos a nagy nyáldivatszabózé hercehurca is rontja a pontokat, pedig csak egy rendes FÉRFI fodrász, fél kilóval kevesebb NŐK ÁLTAL HASZNÁLT smink, egy-két tökös, turkálós cucc, és máris máshogy esik a dolog. Mint a paszulyleves. Ezüstkanállal, szép tányérból szarabbul esik, mint az otthoni, kopott lábasból mély kanállal kikanalazva (persze kenyér beleaprítva).

Összességében büszkék is lehetnénk a srácokra, mert jó minőségű, akár külföldkompatibilis, és metálfüllel is hallgatható lemezt hoztak össze, annak ellenére, hogy divatmajomság az egész, hiszen ha már ránézünk a külcsínre felböffen a belbecs (már csak a borítóra nézve is összecsikarom magam: „A BRAVO bemutatja”). Így sajnos azokhoz nem fog soha eljutni ez a zene, akikhez kellene, akik ezt értékelnék, csak a magamfajtákhoz, mivel mi rákényszerülünk. A rendes zenehallgató közönség úgyis előítélettel lesz irántuk, a csajos fizimiska, az élőzene nyálas divattá degradálása, és maga az emo jelenség visszataszító lénye miatt. Így fesztiválokat messziről lehet kerülni, és csak Viván szocializálódott, vér buta tiniknek játszani, máskülönben úgy lesz, mint, asszem, a Campus feszten, ahol „Mocskos buzik” kántálás sűrűjében kellett elhagyniuk a színpadot. Hiába van rendben a zene, ha ez a CD egy kis picsogó tizenéves polcán rohad meg SP és Márk nagyszerű remekművei közt. Ezek nem fogják hallani a jó témákat, nem fogják megérteni azt, amit közöl, ezek NEM IS A ZENÉT HALGATJÁK, csak a félrenyalt hajat nézik, és azt, hogy „Ezek benne vannak a Vivába, ú de tutiság”. Az értő füleket felcserélték a profitra, és szerencséjükre MÉG megmaradt a zeneiség is, de mi lesz majd, ha ez is változik? „Most a TéHá feltette a lécet, lehet szépen igazodni!” - mondja majd SzabóZé, háttérben szétrúgott gitárok, kezében szinti és balett ruha.

Pontozás: 5/10

Számlista:
1. Angyal
2.LéleKzet
3. Lépj tovább
4.Ártatlan szikra
5.Lenn a Föld mélyén
6.Még1X
7.Hetedik
8.Miért nem hív
9.Végső kiáltás
10.Más ölel át
11.Mi a szívemen, a számon [feat.: Tóth Gabi]

http://www.antifitnessclub.eu

sizmӕl