Éppen szünetet tartottam a rettenetmetál szüretben, mert kezdtem túlcsordulni és inkább ráálltam egy kicsit a nyugodtabb vonalra, méregtelenítés gyanánt. Olyan ez, mint mikor az ünnepekkor annyira telezabálja magát az ember válogatott zsíros szeméttel, hogy januárban csak esővízzel és reszelt makkal szeretne táplálkozni, mint Kozsó egész életében, persze ezt csak kamerák előtt teszi, otthon meg veri a zsemlébe töltött haszonállatot kétpofára, sörrel öblítve. Szóval épp fogyasztom a nyugtató muzsikákat, mikor harÐ e-mailje szakítja meg a többnapos riffböjtömet. Valami Cilice zenekarról kellene írnom, de septiben ám. Volt ez anno december közepén, és végre eljutottam odáig, hogy meghallgassam, mi is ez. Azt kell mondjam, amit a szünet alatt leadtam riffileg, azt most visszahíztam seperc alatt. De ne szaladjunk ennyire előre.

A holland székhelyű CiLiCe új fény (vagy fekete lyuk, ízlés szerint) a modern technikás metál egén, ugyanis nemrég alakult a N3uk!, az Orphanage és a Smogus bandák maradványaiból. Nem tudom, ezek milyen vonalon mozogtak, de ez az utánuk fennmaradt CiLiCe cuccos odakanol rendesen. A recept itt is egyszerű. Vegyünk alapul jól bejáratott stílusokat, koncoljuk fel, és vegyük ki belőle a finom részeket, majd gyúrjuk egybe, tegyünk bele egy kis saját ízesítésű adalékot, és voilà, kész a finom metálsüti, amire nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy „Én sütöttem, magamtól!”, persze tudjuk, hogy ez nem így van. A kakaós csiga is csak kakaós csiga marad, hiába öntjük le vaníliával, viszont kétségtelenül izgalmasabb és ízletesebb. A zenében nem ilyen egyszerű a dolog, mert a nagy többség megelégszik a száraz koppintással, de szerencsére ez most máshogy alakult. A nyúlást simán el lehet nézni, ha azt valaki úgy viszi véghez, hogy az elégedett bólintást eredményezzen, a CiLiCe ezzel tisztában volt és egy több helyről összekapart alapokból álló, de minőségében kiemelkedő korongot készített. A hirtelen beinduló, semmiből gyomron vágó God of Lies hallatán, már lehet tudni, ez jópofa dolog lesz. Itt az is kiderül, honnan merítik az inspirációt. Egyértelműen a Meshuggah ritmustörései sejlenek föl, és ez az az irány, amit célba vettek, Daniël de Jongh énekes erős orgánuma pedig csak erősíti ezt az érzést. Ez még magában kevés lenne a sikerhez, de Daniël tartogat a tarsolyában mást is, mint sima hörgést és ordítást.



Kicsit továbbgondolta a monoton, hangszállal őrlést és kiegészítette már-már Mike Patton-i magasságokba emelkedő énektémákkal. Ezek annyira jól illeszkednek bele a gépmetál alapokba, hogy egy rossz szavunk sem lehet, hiába érezzük a Faith No More-ra jellemző dallamokat, Daniël hangja kárpótol mindenért. Viszi a lemezt a hátán úgy, ahogy kell. A death metálos bugyborékolás, a hardcore-os kiabálás, a Meshuggah-féle hörgés, a Pattonos, beteg hangulatú őrjöngés, és a fülbemászó, andalító dallamok mind a repertoárját díszítik, és mindegyikben otthonosan mozog, ez sokszínűvé teszi a lemezt és nem fullad emiatt unalomba. Néha olyanokat vált, hogy először azt hittem több énekessel dolgozik a bagázs. Utoljára Eric Kalsbeek (Textures) nyűgözött le ennyire a hangjával. Maga a zene, mint mondtam a Meshuggah vonaláról meríti a legtöbbet, néha már túl sokat is, lásd a Mental Breakdown közepén lévő robotriff alá tett tappingelős, agybeteg szólóféleséget. Ez annyira a svéd géparcok védjegye már, hogy szerintem kár ennyire lenyúlni. Ezen kívül még előfordulnak Converge és The Dillinger Escape Plan-szerű, kattantabb panelek is, de összességében rendesen össze vannak rakva a számok, és elég komplexek is ahhoz, hogy gondolkodásra bírjanak. Viszont az indusztriál elektro betéteket kicsit feleslegesnek tartom, gondolok itt a Drone számra legfőképp. Számomra ez egy halál fölösleges tölteléknóta, ami nem, hogy nem oda való, még meg is töri a lendületet, mivel a lemez közepén terpeszkedik. Talán utolsó számnak még elmenne, kis bónusz gyanánt, hogy „nesztek, ilyet is tudunk”, bár inkább ne tudnának. Lehet, ez az oldal lenne a „Headtrip” része a produktumnak. Szerencsére ezt kőkemény riffekkel háttérbe szorítják és a döngölés van előtérben. A hangzásról is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. A gitárok harapnak, a basszus ledörgi a parókákat, a dob pedig feszes, mint egy modellsegg. Az éneket pedig már úgyis agyondicsértem, szóval tudjátok, azzal nincs baj.

Nagy meglepetés volt nekem ez a lemez, és köszönöm is szépen harÐ kollegának, hogy megismertetett vele, bár neki úgyis a „matyi” kategóriába esik a tiszta ének részek miatt. Egy olyan metállemezzel van dolgunk, ami a maga módján kicsit újítani szeretne, annak ellenére, hogy már ismert adalékokból táplálkozik. Más tollával ékeskedni veszélyes, de a CiLiCe jól mutat ezekkel a tollakkal is. Remek munka.

Pontozás: 8,5/10

Számlista:
1. God of lies
2. Left Hemisphere
3. Right Hemisphere
4. Mental Breakdown
5. Drone
6. Golem Servants
7. Chernobyl
8. Malice
9. Psychotic Mindwarp

http://www.cilicemusic.com

sizmæl