Sokszor írok más zenét képviselő csapatokról, akik nem feltétlenül férnek bele a Musicdemo által preferált műfajok közé, úgymint rap, vagy SP-szerű popfos. Az utóbbi például merő alázásból és negatív példastatuálásból lett közölve, és meg is szenvedtem miatta rendesen. A maradékkal pedig úgy vagyunk, hogy mindenféleképp megéri betenni őket, mert vagy kiemelkedő, vagy csak szimplán érdekes, és pozitívan hat a mai bárgyú zenei felhozatalra. Az effajta cikkek írása egyébként is az én asztalom, eltekintve harÐ Péterfy Bori- és PASO-kilengését (biztos be volt lőve), és szíves engedelmetekkel most egy kicsit jobban eltávolodok a rock és metál műfajtól. A Massive Attack a (fél)elektronikus zenéje ellenére sem fikázás célpontjaként kap megtisztelő figyelmet, sőt. Az urak anno stílust teremtettek, amit ma trip-hopnak neveznek, ennek köszönhetően, pályafutásuk során kultuszbandává nőtték ki magukat és ők lettek a „a trip-hop jóságosatyaúristenei” cím örökös birtokosai. Jómagam is nagy rajongójuk vagyok. Sok év kihagyás után (egész pontosan 2003 óta nem adtak ki stúdióalbumot) új lemezzel jelentkeztek, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

Azon olvasók miatt, akik nincsenek tisztában azzal, mi fán terem is ez a „masszív támadás”-ra keresztelt brit banda, annak elmondom, hogy a név ellenére nem egy náci, gyilkos terrorszervezet, hanem két fószer, akik depresszív, lassú gépzenével taszítanak öngyilkosságba. A ’80-as évek végén 4 bristoli úriember (1 fehér és 3 afroamerikai), név szerint Robert Del Naja (3D), Grant Marshall (Daddy G), Adrian Thaws (Tricky), Andrew Volwes (Mushroom) egy The Wild Bunch nevű underground művészeti közösségben zenélgetett, mikor az akkori menedzserük egy album kiadására buzdította őket. Ez 1991-ben Blue Lines néven meg is valósult. A jazz, hip-hop, reggae és soul alapokat egybegyúró zenét, trip-hopra keresztelték a kritikusok, ez pedig ma egy önálló műfaj már sok követővel. Ezt követte az igazi áttörést hozó Protection. Tricky itt már csak besegített, mert inkább a szólókarierrjére koncentrált. Ma már ő is a stílus egyik sikeres képviselőjeként dobálja a lemezeket (aki nem ismeri, ez a faszi szerepel a Tool Parabola-videójában). Az album a rajongókat és a kritikusokat is elámította. Elkezdtek megjelenni a követők is, köztük a Morcheeba, és az ugyancsak bristoli Portishead. Ennek okán Bristolnak a trip-hop az lett, mint Seattle-nek a grunge. Aztán 1998-ban megjelent a Mezzanine. Senki nem sejtette, hogy a melankolikus, szomorú hangulatú Protection után tudnak mélyebbre zuhanni. A Mezzanine a komor hangulat hatványozása miatt sokkal sötétebb és depressziósabb lett az elődnél. Az élő hangszereknek is fontosabb szerep jutott. A lemezt fejhallgató és sötét szoba kombóval megdobva, hihetetlen utazást élhettünk át. Ezen található a leghíresebb számuk is, a Teardrop (Dr. House főcímdala), amely megnyerte MTV Music Awardson az év videóklipje díjat. A váltás nem tetszett Mushroomnak, és emiatt elhagyta a bandát. Immár a Massive Attack duóvá csökkent. A 2003-as 100th Window album mégis 3D egyéni munkáját dicsérte, mert Marshall, a kilépését firtató pletykákkal ellentétben, apai örömök elé nézett így egy ideig visszavonult a zenétől. A lemez megosztotta a véleményeket. Egysíkúnak titulálták, pedig igen fülbemászó szerzemények tarkították, de valahogy mégsem lett meggyőző. Egy válogatás- (Collected) és egy filmzenealbum (Danny the Dog) után végre itt az új lemez, most már Daddy G-vel felerősödve, elkészült a Heligoland.

Ez a sok idő, úgy fest pozitív hatással volt a fiúkra, mert a Heligoland, meglepetésre, felülmúlta a várakozásaimat. Végre sikerült összeszedniük magukat és egy hamisítatlan Massive Attack ízű, szagú, halmazállapotú albumot hoztak össze. Az összhatás változatlanul depresszív, és a lélek sötét bugyraiba próbál behatolni, de valahogy színesebb és felemelőbb formában. Ezt nagyon nem is lehet megfogalmazni: Mélabús hangulatot árasztott, mégis örömmel és megelégedve hallgattam végig, nagy sóhajokkal tarkítva. A samplerek és az élő hangszerek precízen összerakott témákban csúcsosodnak ki, ahol minden hangra oda kell figyelni, a hatás érdekében, és ha sikerül ráhangolódni, az élmény magáért beszél. A Massive Attack-lemezeken szinte kötelező jelleggel szerepelnek vendégzenészek, és ez most sincs máshogy. Horace Andy reggae énekes újra feltűnik. Utoljára a Mezzanine lemezen dogozott a fiúkkal együtt. Most 2 nótában, a lüktető Splitting the Atomban, és a varázslatos Girl I Love You-ban, is csillogtatja csalóka hangját. A csalóka jelzőt csak azért kapja, mert mindaddig azt hittem, hogy nő, míg az egyik koncertfelvételen meg nem láttam, hogy ez egy néger faszi. A nigériai származású, de brooklyni Tunde Adembipe, a TV on the Radio énekese közreműködik a súlyos alapokkal döngető, jazzel átitatott Pray for Rainben, ami zeneileg az egyik legösszetettebb szerzemény. Aztán a csengő hangú Martina Topley-Bird is leteszi a hangjegyét a Babel-ben és a Psyche-ban. A két legfülbemászóbb és leghatásosabb dal, a Flat of the Blade, Guy Gravey énekével erősítve, majd közvetlen ezután a Paradise Circus Hope Sandoval énekesnő kíséretében. Az első ambient alapokkal pötyög, ezt Gravey Peter Gabriel-stílusú hangjával csiszolja felejthetetlenné. A közepén a fúvós-vonós filmzeneszerű rövid betét pedig felteszi az i-re a pontot. A másik szúként fúrja bele magát az agyba a búgó basszussal, meseszerű hangulatával és Hope gyönyörű hangjával. Itt is a minimál alapból nyílik ki lassan a vonósokkal andalító végkifejletre. Végül a Gorillaz és a Blur frontembere, Damon Albarn is beállt egy kis éneklésre. Őt a nyugis, akusztikus gitár kíséretű, Saturday Come Slow-ban hallhatjuk. A maradék Rush és az Atlas Air, az ahol nincsenek vendégek. Én nem találtam olyan dalt, amiben nem lett volna valami különleges. Volt, ami unalmasan kezdődött, de a végére már csak bambultam, és a hatástól észre sem vettem, hogy már egy másik szám megy. Egyetlen negatívum, hogy túl hamar vége lett.

A lényeg, hogy a Heligolanddal a Massive Attack magára talált. Ismét sikerült kibújni a skatulyából és valami újat, mégis hamisítatlan Massive Attack-lemezt alkotni. Kíváncsi vagyok a fogadtatásra, mert nekem a 100th Window is nagyon tetszett, és a többség szerint mégis szar lett, de ezt nem hinném, hogy lehúznák. Meg egyébként is, ők a trip-hop jóságosatyaúristenei, azt csinálnak az általuk kitalált stílussal, amit nem szégyellnek. Ezért pedig biztos nem kell szégyenkezni. Köszönjük!

Pontozás: 9/10

Számlista:
Pray For Rain - featuring Tunde Adebimpe
Babel – featuring Martina Topley-Bird
Splitting The Atom – featuring Robert del Naja/Grant Marshall/Horace Andy
Girl I Love You – featuring Horace Andy
Psyche – featuring Martina Topley-Bird
Flat Of The Blade – featuring Guy Garvey
Paradise Circus – featuring Hope Sandoval
Rush Minute – featuring Robert del Naja
Saturday Come Slow – featuring Damon Albarn
Atlas Air – featuring Robert del Naja

http://massiveattack.com

sizmæl