A sztoritól nem fogunk álmatlanul forogni éjszakánként. Ez a legnagyobb negatívum. A helyzet a következő: van a Pandora, ahol vidáman, tökéletes harmóniában kurkásszák egymást a Na’vi törzs tagjai. A 3 méteres macskaszerű, kék bőrű lények nem sokáig élvezhetik a dolgot, ugyanis balszerencséjükre a bolygó egy olyan kőzetet is „termel”, ami felkelti az emberek figyelmét, és mint tudjuk, mi rohadék harácsoló szemét faj lévén tetvek módjára megtelepszünk a Pandorán és hatalmas bányákat vájva, azonnal nekifogunk a fejtésnek. Ha ez nem csapta volna ki a biztosítékot a bennszülötteknél, akkor attól biztosan fejre állnak, hogy eme drága kőzet leggazdagabb lelőhelye éppen az ő irgalmatlan méretű otthonfájuk alatt terpeszkedik, és mi sem természetesebb annál, hogy a homo sapiens önkényesen el szeretné takarítani őket onnan fástól, íjastól, lándzsástól, tőrzsfőstől, Feketepákóstól, Benkőstől, mindenestől együtt. A film itt lép be a történetbe. Jake Sully (Sam Worthington) mozgássérült, ex-tengerészgyalogos elhunyt ikertestvére helyére lépve részt vesz egy programban, ami lehetővé teszi, hogy egy fekvő szoláriumban héderelve, idegi pályákon keresztül irányítson egy tudósok által létrehozott Na’vi testet. Ezzel az avatarral kell beépülni a törzsbe és szép szóval arrébb tessékelni őket a hőn áhított „aranybányáról”. Persze ha ilyen egyszerű lenne a dolog, akkor fél órában le lehetne zavarni a dolgot, de a film 3 órás műsorideje sejteti, hogy lesz ott azért kalamajka.

Sajnos a hosszú idő túlságosan sterillé tette a karaktereket is, vagy pont a korai forgatókönyv írása tette rájuk a pecsétet, mert az ilyen erős, szereplők közti határvonalak akkoriban voltak divatosak. A főhős nem sok érzést vált ki, hiába vezeti szépen végig a film, min megy keresztül, míg beletanul a Na’vi létbe. A negatív figura is túlságosan kihúzott, klisés lett. Semmi humor, vagy irónia, kőkemény karona-vagyok-vasat-eszem-szarral figura, aki a legnagyobb csata közben könyökölve issza a kávéját, és úgy osztja az észt és a közhelyeket. A legtöbb potenciál Giovanni Ribisi, kettes számú főgeci karakterében lett volna, aki laza, leszarom stílusával a legtöbb poént hozta, csak sajnos nem szerepelt annyit, mint kellett volna.

Ennek ellenére a film bombajó. Jómagam, vidéki lévén, kétszer is Pesten néztem meg a filmet, olyan jól szórakoztam. Cameron lélegzetelállító világot alkotott. Pandora bolygója az utolsó fűszálig tökéletesen le van modellezve, és ezt végig 3D-ben csodálhatjuk a mozikban. A végig azt jelenti, végig, nem pedig 10 percig hadonásznak az orrunk előtt, majd szemüveg le és vissza 2D-be. Az állatok, a növényzet, a bennszülöttek mind-mind azt az érzést keltik, hogy ezt tényleg egy másik planétán vették fel. Szinte eszünkbe sem jut, hogy ez mind CGI, és ez az egész egy zöld szobában játszódik. A harci jelenetek nagyon rendben vannak és az a legjobb, hogy nemcsak ezek a látványosak, hanem minden. Már azon is elalél az ember, mikor csak valaki végigszalad az éjszakai, foszforeszkáló dzsungelen. A mozi 3 órája alatt egyszer sem unatkoztam, sőt, mire vége lett, még bántam is egy kicsit, mert simán bírtam volna még nézni egy ideig, ahhoz képest, hogy ez „csak” egy techdemo. Ilyen látványra magam sem számítottam, bevallom, 3D-ben pedig vizuális orgia, amit átéltem. Ha ez a technika elterjed, akkor van esély az embereket visszacsalni a torrent elől a mozikba.

„Ez mit szeret? Futunk, nem futunk?” – kérdezte Jake Sully, egy dühös lénnyel való farkasszemezés alkalmával, és a válasz itt is és ott is a futunk. Befele a mozikba. Ez egy élmény, méghozzá nagy élmény. Ezt látni kell, minden negatívuma ellenére. Gyönyörű, lenyűgöző, akciódús mozi, a legfejlettebb technikával felvéve. Kihagyhatatlan!

Pontozás: 8,5/10

sizmæl