Igazán nem ártott már egy kis vérfrissítés a horror fronton. Utoljára talán a Paranormal Activityn borzongtam egy egészségeset, de az teljesen más műfajban utazik a rémisztgetés berkein belül. Azóta valahogy egy cím sem keltett föl semminemű érdeklődést, annak ellenére, hogy imádom a tökös, magas parafaktorral bíró képsorokat. Az Árvára egy véletlen folytán bukkantam rá, és ahhoz képest, hogy nem egy tipikus félelmkeltős, körömrágós film egy életre az agyamba vésette, hogy a játszótéren hitázó kislányok láttán átoldalazzak az út túlsó oldalára. A spanyol származású Jaume Collet-Serra ült a rendezői székbe, ami első ránézésre adhat okot pánikra, hisz ő követte el a rettenetes Viasztestek című filmet. Bár, ha azt nézzük, hogy az Oscar-díjat érdemtelenül nem kapó Paris „éjszakai-mód” Hiltont milyen gusztusos módszerrel küldte benne az örök vadászmezőkre, 1:0 oda. Első rendezés miatt, nézzük el ezt neki. Ő jegyzi még a Góóól második részét is, amihez nem tudok érdemben hozzászólni, mert nem volt még szerencsém hozzá. Aztán tavaly elkészült az Árva. A haladás mindenféleképp pozitív, és remélem, ez marad is így, mert akkor nem most hallunk utoljára az úriemberről. Egy kis plusz érdekesség, hogy a producerek közt Leonardo DiCaprio neve is ott figyel. A film viszonylag lassan indul be. Az első fél óra után azt is hihetnénk ez egy sima családi dráma, ha az indító képsorok nem egy vérbő szülés abszurd illúziójával bizonyítanák, hogy ez nem gyerekeknek való mozi lesz.

A Coleman család harmadik gyermeke halva születik, és a traumából képtelenek kilábalni. Fájdalmuk enyhítéseképp az örökbefogadás mellett döntenek. A nevelőotthonban Kate (Vera Farmiga), az anya megismerkedik a bájos Estherrel (Isabelle Fuhrman), aki azonnal megnyeri a házaspárt, így már hármasban autózhatnak hazafele. Esther nyájas, kíváncsi természet, bár kicsit furcsa. Régimódi, fodros ruháit nem hajlandó levenni, ugyanúgy, mint nyak és csuklószalagjait. Hamar összebarátkozik a családdal, főleg a süketnéma kislánnyal Maxszel (Arvana Engineer) köt szorosabb barátságot, viszont a kamasz Daniel (Jimmy Benett) világos jelét adja az unszimpátiának az új családtag iránt. Ezek a kezdeti, ismerkedős részek vannak elnyújtva egy kissé, és a türelmetlenebb néző ennyi üresjáték mellett simán félbehagyja a filmet. A sablonos fürdőszobás „kinyitom a tükröt, gyógyszert beveszem, becsukom, jujottállvalaki” jelenetek nem elegendőek az elején megnyitott horrorfilm feeling fenntartásához. Szerencsére a kibontakozás azért élvezetesebb, mint más hasonszőrű horrornál. Miután Esther minden beszélgetést kihallgat, és minden jellemet kiismer, elkezdődik a szorongás része a dolognak. Esther átváltozása, kibontakozása nyomasztó, és ingerlő érzéseket szabadít a nézőre.



A szép pofika mögött mindig ott a gonosz, számító tekintet. Cselekedetei meghökkentőek, manipulatív képessége már-már zavarba ejtő. Kate egyre gyanakvóbb, míg John (Peter Sarsgraad) az apuka, bármilyen kétséges cselekedet után is védelmező szárnyai alá veszi a lányt. A mostohaszülőket egymásnak ugrasztja, ezzel jellemüket teljesen eltorzítja, felszínre emelve múltjuk feledésre szánt, sötét zugait. Szörnyű dolgait a család gyermekei szeme láttára viszi végbe, de azok sarokbaszorítottságuk miatt képtelenek előre lépni, ami plusz frusztrációt biztosít számunkra. Képesek vagyunk „beszólni” a filmnek, hogy „ Az csak egy szaros 10 éves csaj, vágjad át a nyakát, ne tököljél!” vagy „Mér nem baszod pofán, ott a lehetőség???” és hasonló szitkok hagyhatják el a szánkat. Ez annak köszönhető, hogy Esther karakterét végtelenül irritálóra formálták, Isabelle Fuhrman előtt pedig le a kalappal, mert felnőttes profizmussal hozza a szerepét, lemosva ezzel mindenkit a vászonról. Fokozatosan nyílnak ki a titkok, párhuzamban a cselekményekkel, így egy perc nyugtot nem hagy. Főleg Esther múltja és miértje kísért végig, mert semmi konkrétat nem lehet tudni róla, miért került árvaházba, kik a szülei, miért ennyire gyökér? A feszültség tehát végig tapintható, sőt rá is könyökölhetünk, mert a kezdeti langyosság után véres háború veszi kezdetét mind az elmében, mind fizikailag, és ez végigfut az álleejtő befejezésig.

Az Árva egy remekbeszabott horror, thriller keverék, kielégítő színészi játékkal, hozzáértő rendezéssel, élvezhető sztorival, és párját ritkító fordulattal. Ha nincs az eleje ennyire elnyújtva simán 2009 nagy meglepetése lett, volna. Így „csak” egy üde folt a sablonhorrorok közt, amit sokáig fogunk még emlegetni.

Pontozás: 7,5/10

sizmæl