Wes Andersont és Noah Baumbachot megihlette Roland Dahl (Charlie és a csokigyár is az ő műve) híres regénye, majd egy pici alakítgatás után, forgatókönyvformába öntötték, hogy aztán Wes Anderson rendezésével filmvászonra kerüljön. Először októberben mutatták be Angliában, a Londoni Filmfesztiválon, ugyanis ez a darab nyitotta az ünnepélyt. Amerikában novemberben került a mozikba, míg itthon még várni kell rá, reméljük, már nem sokat.  

A történet egyszerűségét tekintve is szerethető és tanulságos mese, ha egyáltalán nevezhetjük ezt mesének. Mr. Fox és Mrs. Fox friss házasok, ráadásul rókák, akik mesteri szinten űzik a tyúktolvajlást. Egyik akciójuk során csapdába esnek és Mrs. Fox ezt az alkalmat találja a legalkalmasabb pillanatnak, hogy bejelentse, anyai örömök elé néz, és így hirtelenjében megígérteti férjurával, ha ebből kimásznak élve, felhagy az eddigi, lopásból álló életvitelével, és rendes állást keres. Még mielőtt megtudnánk sikeres-e a szökés, egy hirtelen vágással, 2 évvel (12 rókaévvel) előrébb ugrunk, ahol Fox újságíróként, egy földalatti szegényes odúban tengeti átlagos életét (tehát a szökés kizárásos alapon sikeres volt) feleségével és kissé fura fiúkkal, Ash-sel. Egy változás küszöbén csatlakozunk a családhoz, mert Foxnak éppen elege van a szürke életből, a szürke otthonából, így kinéz magának egy szép „luxusfát”, amiben kevésbé érezné magát nyomorultnak. A költözés után egy rokon is csatlakozik a családhoz Kristofferson, aki azonnal kihúzza a gyufát Ashnél, hisz eddig sem volt megértve a családon belül, Kristofferson pedig pont az ellentéte. Az a típus, akire egy apa büszke lehetne, mert sportol, jól tanul, bejön a csajoknál, így több figyelmet kap Róka úrtól, mint a fia, aki természetesen rohadt féltékeny és dühös pedig Kristofferson akaratlanul kap a több lehetőséget, ő csak magát adja. Kis idő után kiderül az is, Fox miért is ezt a fát szemelte ki magának és ügyvédje figyelmeztetései ellenére, miért is költözik be végül? Az új lakhely közvetlen szomszédságában, ugyanis 3 birtok terpeszkedik, és mindhárom birtok egy-egy ellenszenves, gőgös és veszélyes gazdáé, Boggisé, neki tyúkfarm jutott, Beané, aki almabort erjeszt, és Bunce-é, aki ugyancsak szárnyasokat nevel, csak libaformájúakat. Mr. Fox nem bír magával és felesége háta mögött újdönsült bűntársával, Kylie-val, a kissé bamba oposszummal, rájár a gazdák portékájára, ezzel igencsak felhúzva őket. A három férfi összefog a róka ellen és ellentámadásba lendülnek, aminek nemcsak a Fox család issza a levét, hanem az összes környékbeli állat is és Fox úrnak nem csak ezzel kell szembenéznie, hanem fia kálváriája Kristoffersonnal is sötét felhőket húz kapcsolatuk köré.

Két év kemény munka eredménye a film, amit 61920 képkockából állítottak össze 20 bábos segítségével. A végeredmény magáért beszél. Látványos, szép, imádnivaló karakterekkel, páratlan humorral. A már említett stop motion technika roppant aprólékos és türelmes munkát igényel, de amit kapunk, igazi minőség. A mozgástól kezdve a környezetig, ami az utolsó kavicsig kidolgozott minden remekül le van modellezve. Sehol egy kis „bug”, terepasztalon otthagyott alsógatya, csikk vagy bármi ami kötözködésre adna okot. Minden a helyén van. Lehet, az unatkozó filmbuzik kikockázva találnának ezt-azt, de az mindenhol előfordul. Wes Anderson igazán odafigyelt a részletekre. A bábokat borító szőr igazi állatszőr, a ruházatuk is rendes, arra való textilből készült. Például Fox úr öltönye, magának a rendezőnek egy régi öltönyéből lett elkészítve. Mivel az említett technikával igazi érzelmeket nehéz a bábok arcára varázsolni, pláne, hogy itt állatok a főhősök, a szinkronszínészeken sem spóroltak az alkotók. Olyan nagy nevek szólaltatják meg a szereplőket, mint George Clooney (Mr. Fox), Meryl Streep (Mrs. Fox), Bill Murray (Badger) vagy Owen Wilson (Skip). Sztárparádé ez bábfilmhez képest! A komolynak tűnő történet ellenére nagyon ütős humorfaktorral bír a film és nekem emiatt lett „mustsee” kategóriás, ugyanis végig vigyorra késztet a fanyar, kicsit szurkálódó –én úgy nevezem – hirtelenhumorral. A Simpson családban vannak hasonló poénok. Olyanra gondolok például mikor Mr. Fox a reggelijét várva, kifinomultan, értelmesen levezetve a témát, azon értekezik, hogy mennyire szegényes odúban lakni, de jó lenne egy szebb élet, majd mikor a felesége eléteszi az ételt, hirtelen vadállathoz méltóan, fél másodperc alatt hörögve, csámcsogva, habzsolva magábatömi, majd mintha mi sem történt volna, higgadtan elindul a munkába. Hirtelenhumor. Nem fosol be a röhögéstől, inkább magadban, belül szakadsz meg és egy nagy vigyor mögött, vidáman nyugtázod, mennyire hülyék ezek. Pont’ emiatt fogja minden korosztály megtalálni benne a számítását. A kisebbek felvont szemöldökkel nézik majd szüleiket, mi a francot vihognak, mikor nem is volt poén, pedig volt, csak kell egyfajta érettség a megértéséhez. Nem hiába keverték az emberi értékrendeket egy állatéval, görbe tükröt állítva így elénk. Nincsenek mélyenszántó gondolatok, de egy kis „olvass a sorok közt” akad, és ha sikerül kibogarászni a mögöttes tartalmakat, még gazdagabb élményt nyújt, az így is rendkívül szórakoztató mozi.

Wes Anderson ama ritka rendezők közé tartozik, akik elvárt figyelemmel nyúlnak egy regény alapjaihoz, és kellő hozzáértéssel viszik azt filmvászonra, megtartva azt, amiről az eredeti mű szerethető volt. Errefelé nem sokak ismerik szerintem a könyvet, de a film így is egy roppant jól kivitelezett feldolgozás, amit apa, anya, gyerekek ugyanolyan nagy mosollyal fog végignézni. Fox úr története megragadó, humoros, látványos és időtálló alkotás. Bármikor elővehetjük, és elő is fogjuk venni egy-egy esős napon, hogy felvidítson.

Pontozás: 8/10

sizmæl